Elindult az első covidista színházi videósorozat

Elindult az első covidista színházi videósorozat

A Független Színház Magyarország Ruždija Sejdovič és Jovan Nikolič klasszikusát a Kosovo mon Amour című színdarabot gondolta újra és mutatja be hat részes videó formájában. Az első részt 2020.március 27-én tették közzé, a megtekintések száma több mint 700 és napról napra növekszik. A karanténprodukció a háborús trash műfajában készült.

Hogyan hat egy társadalomra a gyűlöletkeltés? Miként állhatunk ki az identitásunkért és az értékeinkért? Többek között ezeket a kérdéseket is feszegeti Ruzdija Sejdovič és Jovan Nikolič alkotása. A Független Színház Magyarország évek óta tiszteleg a nemzetközi színházi világnap előtt. Az idei évben felolvasószínházi keretek között mutatták volna be a Kosovo mon amour című előadást. Ám a jelenlegi helyzethez igazodva egy merőben új formában és stílusban, videósorozatban, telefonnal felvett részleteken keresztül mutatják be. Az online platformon a bemutató estéjén több embert értek el, mint egy színházteremben.

„A színházban 50-60 ember látta volna a felolvasó színházi előadást, az online video első része viszont már a bemutató napján 200 emberhez elért.” – nyilatkozta Balogh Rodrigó a színdarab rendezője, a Független Színház Magyarország művészeti vezetője – aki szerint „A színházak jelentős kihívás előtt állnak, ami egyaránt vezethet a csőd és a megújulás irányába. Mi próbálunk az utóbbi úton elindulni, a digitális átallás miatt eddig nem ismert közösségekhez juthatunk el.”

A munka tovább folyik, hétről hétre zajlanak a forgatások a színészek háza táján és az utómunkák otthoni stúdiókban. Bár a kulturális élet igen nehéz helyzetben van, mi tovább dolgozunk és már a IV. Roma hősök – Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál előkészítő munkálatai is folynak.

A produkció második részének bemutatója: 2020. április 3., 21:00 óra

Helyszín: a Független Színház Magyarország közösségi média felületei

Facebook,

Instagram,

YouTube

A produkció a Goethe Intézet Budapest és a Summa Artium Kultúratámogató Magánalap támogatásával jött létre.

Kosovo mon Amour – háborús trash hat részben

Kosovo mon Amour – háborús trash hat részben

A több mint húsz éve lezárult kosovoi háborúba enged bepillantást Ruždija Sejdovič és Jovan Nikolič színdarabja, amely az európai roma drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. A nemzetközi színházi világnap előtt tisztelegve, a színdarabot 9 kiváló roma színész tolmácsolásában, felolvasószínházi keretek között mutattuk volna be az RS9 színházban. A jelenlegi helyzethez igazodva, új műfajban, telefonnal, főként a színészek élettereiben forgatott videós összeállítás formájában tekintheti meg a közönség, 2020. március 27-én, 21.00-tól a Független Színház Magyarország közösségi média felületein.

Hogyan védhetjük meg a családunkat, tulajdonunkat, identitásunkat? Mi az a pillanat, amikor menekülni kell, és hova menekülhetünk, amikor mindenütt harcok dúlnak? Hova vezethet a gyűlöletkeltés egy olyan társadalomban, ahol évtizedeken keresztül a békés együttélés volt jellemző? Ilyen és hasonló, napjainkban is aktuális kérdéseket vet fel a színdarab. A Mon Amour kocsmában Jashar többedik generációs tulajdonos, testvére Pauker tanárként dolgozott egy iskolában. Ez a színdarab a nagyon is létező roma középosztályt helyezi fókuszba, a cigánytelepi nyomor helyett, amely a kosovói háború idején a szerbek és albánok tűzkeresztjébe került.

„Talán 2000-, a Vareso Aver „Vérnász” című előadása óta nem játszott együtt ennyi izgalmas, profi roma színész egy platformon, roma származású drámaíró klasszikusnak mondható darabjában. A mostani videós feldolgozás tisztelgés az egy generációval korábban alkotó legendás társulat előtt.” – állítja Balogh Rodrigó, a produkció rendezője, a Független Színház Magyarország művészeti vezetője, aki háborús trash-ként írja le a műfajt. A produkciót hat részletben mutatjuk be, minden héten pénteken 21:00 órától tesszük közzé az új részeket online felületeinken.  Az előadásban Farkas Rozália, Lovas Emília, Szegedi Tamás, Budai József, Varga Norbert, Kazári András, Pászik Cristopher, Lakatos Dániel és Csiki Gellért játszanak, akik a Tudás6Alomban, az Új Színházban és más formációkban is közreműködnek. Az előadást a Speranta zenekarból is ismert Kovács Máté és Babindák István kísérik zenével.

A produkció bemutatásának időpontja: 2020. március 27., 21:00 óra

Helyszín: a Független Színház Magyarország közösségi média felületei

Facebook,

Instagram,

YouTube

A produkció a Goethe Intézet Budapest támogatásával jött létre.

Nemzetközi Színházi Világnap

Nemzetközi Színházi Világnap

Március 27-e a Színház Nemzetközi Világnapja. 1978-tól a világ valamennyi országának valamennyi színpadán az előadás kezdete előtt üzenettel köszöntik e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A Nemzetközi Színházi Intézet annak dacára, hogy Európa számos országában alkotnak cigány színházi társulatok, az elmúlt 42 évben még sosem kért fel roma származású színházi alkotót arra, hogy üzenetet juttassanak el tőle a nagyvilág színpadaira. A Független Színház Magyarország évről-évre roma felmenőkkel bíró színházi alkotót kér fel ennek az üzenetnek a megírására.

Kérem, fogadják szeretettel Simonida Selimovič-nak, Ausztria fővárosában, Bécsben működő „Romano Svato” társulat művészeti vezetőjének színházi világnapi üzenetét.

„Ha a színházra gondolok, akkor egy olyan világot képzelek el, amely egy olyan város polgárait mutatja be, és ahol az én kultúrámnak is van helye a színpadon. 

Azonban sajnos nem ez a helyzet, habár a romák már több mint 700 éve szerepet vállalnak Európa történelmében. A színházi térben reménnyel telt meg a lelkem, emelkedett hangulatban voltam, otthonosan mozogtam, mert örültem, hogy részese lehetek a játéknak. Aztán észrevettem, hogy alig akad olyan roma, akinek ez lehet a hivatása, én azon kevesek közé tartozom, akiknek volt bátorsága ezt a munkát választani. Ezután, hamarosan arra is rájöttem, hogy gyakran miért csak sztereotip szerepeket osztanak rám, miért skatulyáznak be.

A színház minőségét nem csak a nézőszámokban lehet mérni. A színház a társadalom egészét nézve a kisebbség intézménye. De hát nem abban mérjük a demokrácia világát is, hogy milyen sorsa van benne a kisebbségeknek? 

Az az érdekes és a jó színház, amelyben kifejtjük a világ dolgait.

A színház végtére is az a tér, amelyben a társadalom általánosságban reflektál az életre. Engem akkor köt le a színház, ha érzem, hogy egy darab komoly kérdésekkel foglalkozik: szeretet, halál, társadalmi és politikai viszonyok.

Ha magamat, mint a társadalom tagját, személyesen megszólítva érzem.

Az viszont nem szólít meg, ha „A cigánybáró” kerül a színpadra, továbbra is azt a szót használva, amely engem és még sok más romát is sért. A bécsi Volksoper gátlástalanul kiplakátolhat és hirdethet szerte a városban egy olyan darabot, amelyben egyetlen roma sem játszik, hanem egy eltorzított, giccses klisét, egy többségi „cigány képet” reprezentál.

A darab ugyanúgy figyelmen kívül hagyja azokat a méltatlan körülményeket, amelyekben a romák túlnyomó része élt, mint a tényt, hogy az itt kanonizált operett keletkezésének idejében a legtöbb romacsoport már letelepedett és együtt élt a többségi társadalommal, nem pedig a közismertté vált „zöld lakószekerekben” vonultak egyik vidékről a másikra. Ha a „cigányokat” a többnemzetiségű állam nemkívánatos személyeinek tekintjük, jogos lehet átgondolni, hogy miért a „kirekesztettek” váltak egy olyan kereskedelmi szórakoztatói iparág témájává, amilyen az operett virágkorának kezdetén volt.

Ebből kiindulva a szóban forgó tendencia korhű környezetrajzzá vált, és a romantika művészetében újra és újra a társadalom szellemi háttereként szolgált a „cigány életérzés” elgondolásához, amely mind zeneileg mind pedig dramaturgiailag megfelelt a dekadentizmus korabeli közönség ízlésének. Ez az opera, a romákkal szembeni, az európai többségi társadalom általi évszázados kirekesztettségének és üldöztetésének a terméke, és a bécsi operettben él tovább. A cigány sztereotípia aprólékos konstrukciója, amelyet a többségi társadalom évszázadokon át alkotott meg. 

Felteszem magamnak a kérdést, hogy az osztrák kultúrpolitika, a szponzorok, a bankok, miért támogatnak napjainkban egy ilyen operát, mégpedig hihetetlen pénzmennyiséggel. 

A támogatott alkotás nem a közösséget, a népet, a társadalmat és a toleranciát segíti, hanem a rasszizmust népszerűsiti Bécs városában, sőt, ezt még szalonképessé is próbálja tenni. 

Egy olyan roma színházat kívánok, amilyen még nincsen Bécsben, amiben fel tudjuk dolgozni elődeinkről szóló saját történeteinket. Itt, Ausztriában a szintik és romák történeteit még nem dolgozták fel úgy, mint a zsidókét, különben „A cigánybáró” nem kerülhetett volna műsorra.

Történeteinkből számtalan színdarabot és operát lehetne írni, csak térre, elismerésre és támogatásra van szükségünk hozzá azoktól, akik ezzel tartoznak nekünk. Biztos terekre, színházakra van szükségünk, amelyekben a romák maguk játszhatnak, vezethetnek és dolgozhatnak, és bemutathatják a világ előtt még ismeretlen történeteiket. Mert az igazi „romát” sokan egyáltalán nem ismerik, csak ismerni vélik, a fejükben élő torz és hazug képekből. 

Hadd teremtsünk másokat is magába foglaló, tisztelő és színvonalas történeteket alkotó színházi teret, amelyben utódaink is örömüket lelik majd. Hadd legyünk a következő nemzedék példaképei, hogy tanulhassanak tőlünk, és ne a klisékkel és rasszizmussal teli művészetben kelljen élniük. „

Német nyelvről magyarra fordította: Kenyeres-Gyulassy Kinga

Az üzenetet Lovas Emília színésznő olvasta fel, amely ITT érhető el.