A FÜGGETLEN SZÍNHÁZ MAGYARORSZÁG EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI 15. SZÜLETÉSNAPJÁT. AZ ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL MEGOSZTJUK VELETEK A TÁRSULAT LÉTREJÖTTÉNEK TÖRTÉNETÉT. EL IS ÉRKEZTÜNK A negyedik RÉSZIG. TARTSATOK VELÜNK HÉTRŐL HÉTRE ÉS ISMERJÉTEK MEG A HŐSGYÁR SZÜLETÉSÉNEK MESÉJÉT.
Feltámadó orkán
Az újonnan megjelent hősök nagyon szépen dolgoztak. A gyár terjeszkedni kezdett, kisajátított magának egy hegyet, ami arról nevezetes, hogy onnan egykor a mélybe taszítottak egy püspököt.
“Nekünk van a leghosszabb színpadunk a világon, két és fél kilóméter!” – örvendeztek a hősök.
A hősök gyakran a munkaidejükön kívül is együtt voltak, megnézték, hogy a többi gyár miket csinál, de különösen arra voltak kíváncsiak, hogy milyen történetek készülnek a Kokerókról más, független gyárakban.
Egyszer közösen megtekintettek egy Kokerókról készült alkotást és nagyon elszomorodtak, mert megbántva érezték magukat, szégyenkeztek saját Kokeróságukon.
Még a gyárból kijövő nézők is a másik oldalra helyezték retiküljeiket, mikor elmentek mellettük.
A szégyent felváltotta a düh, a dühöt követte a cselekvés. Levelet írtak a gyárosnak. Megírták, hogy nem kellene olyan történeteket készíteni többet, ami miatt ők szégyellik magukat.
Ezzel kivívták a közvélemény haragját.
“Kik ezek a Kokerók, hogy minket kérdőre vonjanak?” – kérdezte a levélben megszólított gyáros?
“Ma téged vontak kérdőre, holnap engem fognak” – folytatta a másik.
“Nem tisztelik a művészi szabadságot!” – hangoztatta a harmadik.
“Hogy merészelték? Bántani? Pont őt? Aki a mi kutyánk kölyke?” – állította a sajtó.
“Szedjük őket darabokra” – mondta az egyik felháborodott.
“Ignoráljuk őket, tegyünk úgy, mintha nem is léteznének!” – mondta a másik.
“Ne aggódjatok!” – mondta az egyik gyáros a hősöknek. Eljön az idő, amikor jönnek utánatok mások is, akik megkérdőjelezik amit látnak, hallanak, vagy olvasnak magukról és ennek hangot is adnak. Már csak néhány évtized és nem lesztek egyedül.
A gyárban valamennyire folyt a termelés, a történetek nagy ritkán láthatóak voltak, ahogy igény volt rájuk.