Szakmai gyakornoki felhívás

Gyakornoki helyet keresel? Fontos számodra, hogy változatos, izgalmas feladatokat láss el? Szeretnéd kipróbálni magad egy színházi társulat tagjaként? Jelentkezz a Független Színház Magyarország szakmai gyakornoki felhívására hetente 10 órás munkavégzésre három hónapos időszakra, -igény szerint meghosszabbítható- szakmai munkánk támogatására.


Bemutatkozunk

A munkánk nagyon sokrétű, 2017 óta évente megrendezzük a világ egyetlen nemzetközi színházi találkozóját. A fesztiválon Európa számos országából mutatkoznak be roma társulatok, művészek. Ezzel felhívjuk a figyelmet a roma színház értékeire, roma közösségeink helyzetére, értékvezérelt emberek és drámai hősök kihívásait állítva a középpontba. Az előadásokra építve workshopokat dolgozunk ki, amelyeket képzett kortárs trénerek vezetnek, ami már egyetemi kurzusok részét is képezi. A bemutatott alkotásokból megjelentettük a világ első és második roma drámakötetét, valamint az alkotók portréiból roma színházi tárlat bemutatására készülünk. A színház gondozásában évről évre új előadásokkal is jelentkezünk.

Milyen feladatokra várjuk gyakornokok jelentkezését?

  • Kreatív írás;
  • Digitális tartalomfejlesztés;
  • Kapcsolattartás szakmai partnerekkel;
  • Szakmai munka támogatása;
  • Szervezési feladatok ellátása;
  • Adminisztratív feladatok;
  • Fordítási feladatok.

Mit kínálunk?

  • Szakmai ismeretek elsajátítása;
  • Partneri együttműködés;
  • Objektív elvárás-rendszer;
  • Rugalmas munkavégzés, lehetőség az otthoni munkavégzésre;
  • Szakmai mentorálás, rendszeres munkamegbeszélés és kiértékelés;
  • Megismerkedhetsz hazai és nemzetközi művészekkel, oktatási szakemberekkel és kezdeményezésekkel;
  • Lendületes, innovatív, sokszínű csapathoz való csatlakozás.
  • Három hónap gyakornoki idő után, kölcsönös elégedettség esetén tiszteletdíj az elvégzett munkáért.

Mit várunk el?

  • Magas szintű kreativitás, ötletesség, önálló munkavégzés;
  • Precizitás, pontosság, belső igényesség az elvégzendő feladatok iránt;
  • Feladatok pontos és határidőre történő elvégzése;
  • Csapatban való kiváló együttműködési készség;
  • Legalább középfokú angol, vagy más európai nyelvek ismerete;
  • Jó kommunikációs készség, office-ismeret;
  • Legyél nyitott, kezdeményező és proaktív!

Előnyt jelent

  • Színházi tapasztalat;
  • Kommunikációs tapasztalat;
  • További idegen nyelvek ismerete.

 

Jelentkezés

Jelentkezni önéletrajz és motivációs levél megküldésével 2022. március 13. éjfélig lehet az info@independenttheater.hu e-mail címen.

Bővebb információ a +36302818869-es telefonszámon Balogh Vivientől kérhető!

 

„Azért jelentkeztem a Független Színházhoz szakmai gyakorlatra, mert egy kisebb társulathoz szerettem volna csatlakozni és megfogott a színház társadalmi küldetése. Mivel ez az első színházi munkám, izgultam, hogy nehéz lesz a kezdés, de mindenki nagyon támogató és segítőkész volt a kezdetetektől. Új tapasztalatokat szerzek és van lehetőségem kiélni a kreativitásom is, valamint betekintést kapok a társulat működésébe. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen befogadó környezetben tölthetem a gyakorlatom, ahol mindenki egy értékes cél érdekében dolgozik.” – Csomai Panna, gyakornok

Színházi képzés fiataloknak a Füsziben!

Színházi képzés fiataloknak a Füsziben! Legyél te is tagja a Független Színház Magyarország ifi színjátszó csoportjának Szeretsz játszani, utánozni másokat? Szívesen találsz ki történeteket? Jól n yomod az activityt? Szeretnél egy kreatív, fiatalokból álló csoport...

Workshop felhívás

Workshop felhívás A Független Színház Magyarország a  2024-es évben márciustól novemberig lehetőséget kínál Roma Hősök workshopon való ingyenes részvételre. A foglalkozást fiatalokból álló csoportoknak ajánljuk, akik a műhelymunak soránmagyar és különböző európai roma...

Kissebségek színházi (ön)reprezentációja – Workshop

 A Független Színház Magyarország, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Színház folyóirat közös workshop-ra hívja a színházi alkotókat, kulturális újságírókat, egyetemistákat és akadémikusokat! A Kisebbségi színházi (ön)reprezentáció workshop első részében a...

ROMA HŐSÖK HATÁRON INNEN ÉS TÚL!

Fiatalokat keresünk nemzetközi képzésbe, akik szeretnének workshopokat tartani, illetve kiadványt létrehozni roma hősökről! A több éves szakmai háttérrel rendelkező Roma hősök workshop számtalan hazai és külföldi helyszínen...

Önkénteseket keresünk a VI. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál csapatába!

Érdeklődsz a színház iránt? Szeretnél részese lenni egy nemzetközi roma színházi fesztiválnak? Csatlakozz a Független Színház Magyarország csapatához és ismerd meg az európai roma színház értékeit és sokoldalúságát! A Független Színház Magyarország önkéntesek...

Gyakornokot keresünk!

Változatos feladatokra keres gyakornokot a Független Színház Magyarország! A Független Színház küldetése, hogy minél szélesebb kör számára tegye elérhetővé a roma színházat, illetve párbeszédet indítson el a mindannyiunkat érintő társadalmi kérdések kapcsán....

Legyen nálatok is Roma Hősök workshop!

A Független Színház Magyarország lehetőséget kínál Roma Hősök workshopon való részvételre. A foglalkozást fiatalokból álló csoportoknak ajánljuk, akik magyar és különböző európai roma drámákat ismerhetnek meg. A színdarabok mindegyikében megjelenik a hősiesség, amely...

Roma Hősök az utcán: “Mi vagyunk ’56!” esettanulmány

A Független Színház Magyarország"Mi vagyunk '56!" - történelmi emlékezet az utcán című esettanulmánya Jelen esettanulmányban a Roma hősök az utcán című - művészeti, nem-formális és oktatási gyakorlatokat tartalmazó -  gyűjteményhez kapcsolódó előadásunkról...

BÜFÉ SZÍNJÁTSZÓKÖRT INDÍTUNK!

Játssz és alkoss velünk a Füsziben! Szeretsz játszani, mások bőrébe bújni? Szívesen találsz ki történeteket? Jól nyomod az activityt? Szeretnél egy kreatív fiatalokból álló csoport tagja lenni? Új dolgokat kipróbálni, és részt...

Gyakornokok figyelem

Szerző: | febr 21, 2022 | Hírek, Kiírt pályázatok | 0 hozzászólás