Digital Collection of European Roma Theater and Drama

A digitális roma színházi gyűjtemény az európai roma színház és drámairodalom értékeit, múltját, jelenét, alkotóit és műveit mutatja be.

ROMA HŐSÖK – ÖT EURÓPAI DRÁMA

A monodrámákat felvonultató kötetünk folytatásaként ez a könyv öt ország egy-egy történetét tartalmazza. A kamaradrámák Németországtól, Magyarországon és Románián át Ukrajnáig kalauzolnak el minket, és egy, az online térben írt angol-olasz-spanyol-magyar koprodukció eredményeként született mű is helyet kapott válogatásunkban.

KÜLDETÉSÜNK

Azért dolgozunk, hogy hátrányos helyzetű, cigány és nem cigány fiatalokból sikeres művész, tréner, valamint eltérő területeken profi szakember és mindenekelőtt: aktív állampolgár váljon.

ELŐADÁSAINK

Előadásaink célja, hogy felhívják a figyelmet a mindannyiunkat érintő társadalmi kérdésekre, problémás élethelyzetekre társainkat megértve, velük együttműködve találjunk válaszokat.

WORKSHOPOK

Foglalkozásaink célja, a résztvevők aktivizálása, együttműködési, kommunikációs és kreatív készségeik fejlesztése. A workshopokon a résztvevők megismerhetik egymás és önmaguk rejtett képességeit.

ROMA HŐSÖK FESZTIVÁL

Az első Roma Hősök Fesztivált 2017-ben rendeztük meg, amelyen Európa több országából mutatkoztak be roma társulatok, produkciók. Célunk a roma színház sokszínűségét, az eltérő műfajokat és témákat egyaránt megmutatni.

Rólunk

 

Te választasz: ha a másikban problémát látsz, bármit teszel, csak romlani fog a helyzet. Ha partnerként fordulsz hozzá, egy idő után társadként fog viselkedni.
A Független Színház Magyarország 2007 óta működik. Legfőbb célunk, hogy párbeszédet indítsunk el a mindannyiunkat érintő társadalmi kérdések kapcsán felhívva a figyelmet arra, hogy mi magunk mit tehetünk a helyzet javítása érdekében.
Nálunk nem számít, ki vagy, honnan jöttél, az viszont igen, hogy mit gondolsz a világról, és mit teszel érte. Szeretnénk, ha származástól függetlenül és közösen tennénk azért, hogy egy jobb és nyitottabb országban élhessünk. Művészeti és oktatási programjainkkal ezért dolgozunk.

Küldetésünk

 

Azért dolgozunk, hogy hátrányos helyzetű, cigány és nem cigány fiatalokból sikeres művész, tréner, valamint eltérő területeken profi szakember és mindenekelőtt: aktív állampolgár váljon. Az eltérő csoportok megértsék, elfogadják egymást, és közösen teremtsenek értéket. A kultúra azokat is elérje, és megmozgassa, akiknek legtöbbször nincs hozzá elérésük, és ők is aktív állampolgárokká válhassanak. A jövő fiataljai találjanak majd értékes, hiteles műveket napjaink társadalmáról. Fontos számunkra, hogy oktatási projektjeinken keresztül minél többen megismerjék a roma színház sokszínűségét, az eltérő műfajokat és témákat.

Célunk

Társadalmi kihívásokra reagáló művészeti alkotások létrehozása. Hátrányos helyzetű fiatalok oktatása és támogatása azzal a céllal, hogy sikeres szakemberekké és aktív állampolgárokká váljanak. Emellett kulturális, oktatási és gazdasági integráció kezdeményezése. Küldetésünk elérése érdekében olyan újszerű, emberközpontú művészeti kezdeményezések megvalósításán dolgozunk, amelyek társadalmi kérdésekre reagálnak, és bevonnak hátrányos helyzetű embereket.

FÜSZI – a saját kulturális terünk

 

2022 decemberében történelmi pillanathoz érkeztünk: megnyitotta kapuit a FÜSZI a Páva u. 30-ban. Azzal, hogy saját helyünk lett, nemcsak mi tudunk kaput nyitni felétek, de előttünk is új kapuk – kihívások, feladatok, de legfőképp élmények és tapasztalatok – nyílnak! Az országban egyedülálló központunkban a roma kultúra, a független színházak és fiatal alkotók számára is befogadó közegként és inspiráló bázisként kívánunk szolgálni. Éppen ezért nem csak mi tartunk workshopokat, előadásokat a FÜSZIben: Téged és a programodat is szívesen látjuk! Tudj meg mindent a hely bérlésével kapcsolatban ide kattintva!

Díjaink

 

  • Social Marie különdíj – 2014, 2013
  • IV. Nemzetközi Cigány Filmfesztivál Soós Mária-díj – 2013
  • Ibsen Award – 2012
  • Arcus Színházi Fesztivál Különdíj – 2009 
  • Junior Prima-díj – magyar oktatás és köznevelés kategória – 2007
  • UNHCR Refugee Award – 2007

 

Tagság

  • IETM – International network for contemporary performing arts – 2021