
A Független Színház Magyarország a tavalyi év során indította el a „Roma hősök a színházban és a mindennapi életben – tréningekkel és képzésekkel a roma fiatalokért” című projektjét, amelyet az Európai Unió támogatásával valósult meg. Az ambiciózus kezdeményezés célja az volt, hogy újabb trénerek tanulják ki a Roma Hősök Workshop tartásának módszereit, illetve két kiadványon keresztül teret adjon olyan kiváló személyiségek történetek bemutatására, amelyek gyakran háttérbe szorulnak.
A projekt partnerei a szlovákiai Ternipe – združenie pre rómsku mládež na Slovensku a v Maďarsku, valamint a romániai Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A projekt eredményeként számos magyarországi és szlovákiai tréner képzése valósult meg, valamint két kiadvány született, amelyek köztünk élő, inspiráló személyek történeteit mutatják be az érdeklődők számára. A magyarországi kiadvány a Köztünk alcímre hallgatva 14 olyan roma hősről szól, akik eltérő korúak és hátterűek, különböző szakmákat képviselnek, és akiket életük meghatározó gondolatai, értékei vagy élményei vezéreltek. A képzésen résztvevő fiatalok rövid írásokon keresztül tolmácsolják az olvasók felé ezeknek a hősöknek a történeteit, gondolatait és tapasztalatait.
A kiadványban helyet kaptak olyan linkek is, amelyek lehetőséget nyújtanak az érdeklődők számára, hogy még jobban megismerjék az egyes hősök munkásságát.
Forgassák szeretettel és odafigyeléssel!
Ha többet szeretnél megtudni a projektről és a kapcsolódó módszertanokról vagy tanulmányokról, kattints ide.
Az projekt az Európai Unió finanszírozásával valósult meg.
